2015. április 30., csütörtök

Scrap tábor újratöltve


Április közepén Scrap táborban voltam - 8 év kihagyás után... Utoljára az első ilyen táborban, a híres (vagy inkább hírhedt) "Legyes Táborban" voltam, azóta csak vágyakoztam, és nagyon hiányzott.
A Fb-n időnként kirobbanó viharok miatt kissé aggódtam, és nem vártam túl sokat, de kifejezetten pozitív élmény volt! Bárkivel beszéltem, kedves, segítőkész és aranyos emberrel találkoztam csak. Nagyon jó érzés volt. Annyira, hogy mindenképp szerettem volna erről egy emlékeztetőt - a fotós és egyéb megörökítésen kívül, egy "inspirációsat".
A táborban az egyetlen újdonság számomra a Media Ink használata volt, így kb. ez volt az egyetlen project, amit normálisan elkezdtem - és leghamarabb be is fejeztem itthon, de mégsem ezt mutatom most.
A textil borítású albumok mindig tetszettek, de valahogy sosem álltam neki. Most Tamcsi tábori workshopjának hatására (köszönöm Tamcsi!) itthon nekiláttam, és készítettem végre egy méltó borítót az egyik ArtJournal albumomnak (és még egy lap itt - ez a Páromnál van kitéve, ezért nem volt a táborban :) és másik 3 oldal meg nincs feltéve a blogra...)
Az anyagot Japánban vettem tavaly télen (ez volt az első dolog, amit vettem akkor...), erre kerültek alulra a táborban kapott ajándék kincsekből (köszönöm Nőicsizma, Pentart, Scrapbolt, Scrapbook.hu, Scrapfellow!)
Az egyik karikára került még egy olló és egy "hand made" feliratos charm, és két japán csengettyű.



A lényege számomra:
1. mindenkiből ott egy darab, és tökéletesen kiegészítik egymást, bármelyik nélkül kevesebb lenne az "egész". 
Az alap egy Yabo tégla album, az anyag Japánból való, de Pippi-re emlékeztet, a szalag és a virágok Scrapbolt, a pékzsineg Kroki, a cimke Nőicsizma, a dekorgomb Scrapfellow, és az egészet Pentartos gélpasztával ragasztottam fel(és tettem tartósabbá a papírcimkét és a papírvirágokat), ami egyben a Scrapbook.hu-ra/Gigire is emlékeztet.
2. emlékeztessen a tábori érzésre, és arra, hogy bármi is történik, ez az én hobbim (na, jó életem...), és bárki bármit is tesz, nem hagyom, hogy elrontsa a kedvem.
3. és ezzel a "vastagabb" borítóval, stabilan megáll az egész a lábán :)


És még egy megjegyzés mára.
Az egyik legsokoldalúbban használható, és legszuperebb dolog, ami valaha a kezemben volt. Anno Gigi megjegyzése miatt vettem meg ("odaköt, mint az atom"), és azóta állandóan ezt használom. Jó papírhoz, fához, műanyaghoz, fémhez, ezeket egymáshoz ill. magukhoz ragasztani JÓ ERŐSEN, tökéletes gyorsasággal szárad (van idő módosítani, de nem kell éveket várni), lakk helyett tartóssá teszi az anyagot. (Egyetlen negatívuma van csak számomra, hogy fényesre szárad, ha van matt, az lesz számomra a mennyország).

2015. április 1., szerda

Húsvéti ajándék


Scrapper körökben régi hagyománya van egymás megajándékozásának különböző alkalmakkor. Emlékszem, az első Nyusziposta alkalmával, 7 éve (!) Mesit kaptam :) De régen is volt... 
Pár évet kihagytam a családi bonyodalmak miatt, de Karácsonykor és most Húsvétkor is már ismét beszálltam. Szeretem ezt az élményt, mikor közösen örülünk az ajándékoknak.

(Tegnap megkapta a címzett, úgyhogy már megmutathatom.)
Rögtön tudtam, hogy egy mini-scrappelt medált fogok alkotni. Mert már olyan régen volt.
Anitát nem ismerem személyesen, így abból a pár fotóból indultam ki, amit Fb-n láttam. Ezért meghagytam a fénykép színeit alapnak, és pár semlegesebb darab került csak mellé, ezüst "keretbe", ami egy 2.5x2.5 centis medál alap (a fénykép hossza 1.5 cm).
Alapnak kivágtam egy fehér sb kartont, ezt Gessoval befestettem, és egy virágos pecsét indáit pecsételtem bele. BOBunny régesrégi Love Bandit papírokból, és egy Rayheresból vágtam a többit körömvágó ollóval. Miután összeragasztgattam, beragasztottam a medálba (4 csepp pillanatragasztót is használtam) és a tartósság kedvéért Gel Pasztával átkentem az egészet.
A Pentart 3D-s lakkján gondolkoztam, de szerettem volna, ha megmarad a "scrapbook"os, papíros - rétegzős érzés. Azzal meg elveszett volna, mintha egy üveglencse mögé tettem volna. Gigit kérdeztem ez ügyben, de hiába, mert a matt lakkom beszáradt, így maradt a gélpaszta :) (Amit viszont csak most, a fotón vettem észre, milyen sárgás lett a széleken)





A képeslapot két másik lap ihlette, Gigié, és egy lepkés, amit Pinteresten találtam.


A lepkéhez egy fehér kartont 3 pecséttel (TH Distress Ink: Aged mahogany, Artnic: Visteria és Canari) befestettem, majd vízzel befújtam (mint a mister, vagy mini spricni). Ezután körberajzoltam fekete zselés tollal még a "Legyes táborban" kapott Heidi Swappos lepkestencileket, aztán struktúrfestékkel is körbemázoltam őket. Mikor megszáradt, körbevágtam - és a 4 közül ezt választottam, ami színeiben legjobban ment a laphoz.



 A képeslap alapja is fehér karton. A virágos stencillel először Pentartos Gel Pasztával festettem, száradás után az egész lapot betintáztam 3 féle tintával (TH Distress Ink: Briken China ésPeeled paint, Artnic: Lime), a mintákról gyorsan letöröltem a tintát, és vízzel befújtam. Miután megszáradt, a stencilt most struktúrfestékkel festettem át. Mikor ez is megszáradt, arannyal befestettem a virágok közepét, és ragasztottam különböző méretű strasszokat rá. Ezután barna Staz Onnal pecsételtem pár mintát egy Rayheres írásos háttérpecséttel (látszik, hogy van ahol élénk, van ahol halvány - nem tintáztam újra, hogy halványabb legyen.)


Betűnyomóval készítettem a feliratot, először arany szalagra, de az nagyon elveszett a színek között, úgyhogy maradtam a feketénél. Így viszont inkább körberajzoltam a lepkét is mégegyszer fekete zselés tollal, a virgok is kaptak szárat, és a lap is egy keretet.


Először a virágokat is körberajzoltam, de nem tetszett, ezért letöröltem. Picit elmosódott, és leszedett némi tintát a háttérről, ezért világosabb a szirmoknál körbe, de szerencsére csak jobb lett tőle. Inkább körberajzoltam a közepüket fehér színű valamivel, ami olyan, mint egy sűrű festék (Relief Paint van ráírva, nem tudom mi magyarul).
Ezután a lepke és a lap széleit bekrétáztam sötétkékkel és barnával, majd a felirat körül is, és elmaszatoltam. A lap valahogy kicsit komor lett ettől, így körbefestettem arannyal, ami picit világosított rajta.
Felülre két csík felhős washi tape került. A lepkés kartonból vágtam egy sárga zászlót, és mini tűzőgéppel odatűztem a washira.


Mivel nem igazán Húsvétos lett, tettem rá akvarell ceruzával színezett (festett) tojásokat is, amit aztán inkább leszedtem - viszont nem készítettem másik fotót. Majd Photoshoppal valamit kezdek vele, ha lesz egyszer időm, de addig meg ez marad.

Bár az idő nem ilyen ragyogó, de ezekkel a képekkel szeretnék Áldott szép és boldog Húsvétot kívánni Mindenkinek!
És legfőképpen sok boldog nyuszit :)